Richard Blake: Róma - Az összeesküvés
Ez a könyv műfaját és témáját tekintve több tekintetben is hasonlít Steven Saylor ókori Rómában játszódó történelmi krimisorozatához, melynek főszereplője Gordianus. Azonban ezzel a két tulajdonsággal (Róma, krimi) nagyjából ki is fogyunk a közös pontokból.
Az egyik lényeges különbség az időpont: Míg Gordianus a Kr. e. 1. században (Caesar, Pompeius, Crassus, Octavianus, Marcus Antonius és társaik korszakában) nyomoz mindenféle rejtélyek után, Richard Blake regényének színtere a 7. századi Róma. Ez feltétlenül előny, hiszen míg Caesar kora már-már lerágott csontnak tekinthető, annyi regény, mozi és tévésorozat játszódik ekkor, addig erről az időszakról igen kevesen írnak, így hát a kíváncsi természetű, történelem iránt érdeklődő olvasó érdekes új felfedezésként ismerheti meg a kora-középkor Rómáját. A Nyugat-római Birodalom megszűnése után kb. 2 évszázaddal Bizánc elfoglalja Rómát és Itália jelentős részét, ezáltal kívánva helyreállítani a dicső Római Birodalmat. Azonban ez a próbálkozás korántsem sikeres: Konstantinápoly uralma igencsak gyenge lábakon áll, és Róma püspöke kénytelen állandóan a közeli lombardokra és frankokra sandítani.
A másik fontos különbség a könyvek stílusában keresendő: míg Saylor műveinek stílusa semmi kívánnivalót nem hagy maga után, valamint a korabeli társadalomról is széleskörű ismeretekre tehetünk szert belőlük, addig Blake könyvének stílusára egyetlen dolog jellemző markánsan: az oda nem illő vulgáris megnyilvánulások erőltetése. A szerző nyilván ezzel akart laza hangvételt és beleélhető környezetet teremteni története hősei köré, de ez nagyon nem sikerült. Ezzel, valamint a másik tendenciózus, ugyanakkor nagyon izzadtságszagú motívummal, az akkoriban éppen frissen uralkodóvá vált keresztény vallás főhősök általi semmibe vételével és kigúnyolásával Blake nyilván a 21. századi olvasó számára kívánt vagány stílust adni könyvének, nekem azonban ez nagyon nem jön be. Persze biztos velem van a baj :)
Amúgy maga a történet érdekes, izgalmas és fordulatos, úgyhogy ha lesz még folytatás, azt azért majd megveszem.
Osztályzat: négyes alá.

2 Comments:
olvassa el az egesz blog, nagyon jo
sokat tanultam
Post a Comment
<< Home